Mi a Drón Koalíció?

A szervezet koordinációs feladatait a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet látja el, amelyhez technológiai támogatást nyújt a Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság.

A Magyarországi Drón Koalíció (MDK) az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére alakult meg 2021. május 4-én.

Alapító tagjai között, amelyek száma meghaladja a hatvanat, minisztériumok, háttérintézmények és érdekképviseleti szervek, valamint akadémiai és iparági szereplők egyaránt megtalálhatók.

Kedves Látogatónk!

A kormány által hat éve elindított Digitális Jólét Programhoz kapcsolódva létrejött Magyarországi 5G Koalíció, valamint a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció után megalakult a Drón Koalíció, amelyben a KTI Nonprofit Kft.  is fontos szereplőként vesz részt. Az alapítók szándéka szerint a Drón Koalíció a tagok önkéntes szakmai munkájára építő, szervezett jogi forma nélküli együttműködési fórum. Célja, hogy közös szakmai platformot teremtsen a kormányzat, a kutatói szféra, a piaci szereplők és a felhasználók részvételével.

A Drón Koalíció az alábbi feladatokat látja el

  • Szakértői támogatás

    A szükséges keretek között – igény szerint – szakértői támogatás nyújtása az állami célú pilóta nélküli légijárművek felhasználáshoz, fejlesztésekhez.

  • Szakmai és együttműködési fórum

    Állandó szakmai és együttműködési fórum biztosítása a pilóta nélküli légijárműveket fejlesztők, a felhasználói oldalt képviselő piaci és állami szereplők, illetve az akadémiai és szakmai szervezetek között.

    Szakmai és együttműködési fórum

  • Szakmai támogatás

    A pilóta nélküli légijárművek használatában, fejlesztésében érintett iparági szereplők támogatása, így

    disszeminációs tevékenységek (ideértve különösen konferenciák, szakmai fórumok, kerekasztal beszélgetések szervezését),

    munkacsoportok működtetése szakmai kérdések egyeztetésére, megvitatására,

    nemzetközi lobby – érdekképviseleti szakértői csoport létrehozása,

    DroneMotive inkubációs, tesztelési, képzési lehetőségeinek társadalmasítása;

  • Jogi akadálymentesítés

    A jogi akadálymentesítés támogatása, javaslatok megfogalmazása.

    Jogi akadálymentesítés

„A drónokkal összefüggésben felmerülő szabályozási, szervezési, fejlesztési és gyártási teendők katalizálására kiváló fórumot teremt a megalakult Magyarországi Drón Koalíció.”

„Az iparág kiemelkedő szerepe és a hazai drónrepülések számának növekedésére vonatkozó előrejelzések kijelölik a szakmai együttműködés legfontosabb témáit. Előre kell lépni a támogató szabályozás, a megfelelő kommunikáció, a biztonságos reptetés és forgalomirányítás területén is. A drón iparág előtt álló kihívások kezelése, megoldása közös munkát, kollektív megközelítést igényel. A legfontosabb egy vízió és drónstratégia elkészítése, amelyek mentén a következő évek intézkedései megtervezhetők, a szükséges döntések meghozhatók.”

Hírek és aktualitások

Magyarország Drón Stratégiájának státusza és összefoglalója

A Magyarországi Drón Koalíció első kiemelt feladataként…

EU Drone Strategy 2.0

Az Európai Bizottság a pilóta nélküli légijármű-rendszerek,…

SAAB radartechnikai bemutató a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán

Radartechnikai bemutatót tartott a védelmi rendszereket gyártó…
© 2021. Minden jog fenntartva. A Magyarországi Drón Koalíció