A Honda is beszállt az e/VTOL fejlesztésbe
Az utóbbi időben egyre több autó gyártó cég áll össze eVTOL fejlesztőkkel, például a Joby és a Toyota, az Archer és a Stellantis vagy a Supernal és a Hyundai együttműködése. A Honda esetében a különbség az, hogy a vállalat saját hibrid meghajtású VTOL-gépet hozott létre, nem pedig egy már létező repülőgépre támaszkodik. Bár a Honda még csak CGI-formában létezik, a koncepciót már most is reklámozzák az amerikai televíziós hirdetésekben, amiben a vállalat a közlekedési technológia fejlődését mutatja be. Ezenkívül nemrégiben a kaliforniai Pasadenában, az újévi Rose Parade felvonuláson egy guruló platformról készített vetítéssel is bemutatták elképzelésüket, aminek megvalósítására ideális helyszín lenne Pasadena. A másik különbség a többi gyártóval szemben, hogy a Honda gázturbina-elektromotoros hibrid megközelítésbe és a szénszálas törzsbe vetette hitét a tisztán elektromos meghajtás helyett. Ennek oka, hogy ez a fajta meghajtás 400 kilométeres hatótávolságot biztosít a repülőgépnek, vagyis négyszer nagyobbat a (jelenlegi) eVTOL-okénál.
Erről bővebben itt olvashat: Honda Latest Automaker to Pursue e/VTOL Dream – eVTOL Insights