ELNÖK, TUDOMÁNY – Dr. habil. Rohács Dániel
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék, tanszékvezetője, egyetemi docense
Egyetemi tanulmányait Lyonban, az INSA-n és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte. A Sorbonne-on és a Princeton-on PhD hallgatóként tanult. Az Eurocontrol phd kutatója volt, majd doktori fokozatát 2007-ben a BME-n szerezte meg summa cum laude minősítéssel, 2021-ben a BME-n habilitált. Elvégezte az MIT (Massachusets Institute of Technology) VMS (Venture Mentoring Service) programját.
Az akadémiai karrier előtt és mellett több kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég alapítója, kutatási vezetője. Számos kutatás-fejlesztéssel, tanácsadással foglalkozó pozíciót töltött be, a KKV, ipari, és állami szektorokban. A GTE, a KTE, az MTA Közlekedés- és Járműtudományi Bizottság, az ACARE, az IFAR tagja. Számos nemzeti és nemzetközi konferencia szervezésében szervezőbizottsági tag. Kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a nemzeti és nemzetközi kutatás-fejlesztési projektírás, projekt-koordináció és projektmenedzsment területén. Főbb kutatási területei az innovatív koncepciók analízise, definiálása, vizsgálata, az előrejelző és üzleti modellek kidolgozása, a légtér integrációs kérdések vizsgálata a légiközlekedés területén.
KORMÁNYZAT – Érsek István
A TIM Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős helyettes-államtitkára
Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Szakmai pályafutását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.-nél kezdte, ahol 1997-től 2006-ig dolgozott, majd a Magyar Intertoll Zrt.-nél folytatta tevékenységét igazgatóként. A közúti közlekedés területén 2008 nyarától vezette a Képzési és Vizsgáztatási Főosztályt a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, majd a hatóság átalakítását követően 2012-től a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatalt hivatalvezető elnökhelyetteseként. Az NKH megszűnését követően az NFM-ben miniszteri főtanácsadó, majd Prof. Dr. Palkovics László kormánybiztos mellett senior kormánybiztosi manager, illetve a KTI Nonprofit Kft. stratégiai, kutatás-fejlesztési és innovációs igazgatója, végül 2018. június óta, az újonnan megalakult innovációs és technológiai tárca helyettes államtitkára. Tevékenysége kiterjed a közúti, vízi, vasúti és a légi közlekedési területre egyaránt.
SZAKMAI SZERVEZETEK – Tuzson Gergely
Légtér.hu Kft. ügyvezetője
Tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végezte. 1997-ben megalapította a Digitalis Kft.-t, ahol a cég vezetése mellett számítógépes hálózatokkal, ipari automatizálással, elektronika és szoftverfejlesztéssel foglalkozott. 10 évvel később pilóta nélküli légijármű fejlesztéssel és gyártással bővíti a cég tevékenységét. A vezetésével megvalósított, akkor még a civil felhasználás területén újdonságnak számító gázturbinás robothelikopter autonóm módon képes mérési, távérzékelési feladatok végrehajtására. A távérzékelési tevékenység később önálló vállalkozássá fejlődött, 2013-ban alapítója és jelenleg is műszaki igazgatója a Polydesign Kft.-nek.
A 2015-ös évben felkérést kapott a Magyar FPV Egyesület vezetésére. Elnökké választása után, javaslatára a szervezet a Drónpilóták Országos Egyesülete nevet vette fel. 2018-ig az Egyesület elnöke, majd 2018 év végétől az akkor alakuló Repülő és Légisport Szövetség elnöke. Elnökként kiemelten fontosnak tartja a szövetség, a piaci és állami szereplők közötti jó kapcsolatrendszer kialakítását és fenntartását.
2017-ben alapítója volt a Légtér.hu Kft-nek, amelynek jelenleg is egyik ügyvezetője. A vállalkozás ismeretterjesztő tevékenységének, térképes légtérinformációs rendszerének, és a pilóta nélküli légijármű felhasználók számára nyújtott széles szolgáltatási palettának köszönhetően a drónos terület kiemelkedő szakmai szereplője.
GYÁRTÓK, FORGALMAZÓK – Molnár Zsolt
2014 óta a Rotors & Cams Kft. tulajdonos-ügyvezetője, majd az átalakulást követően a Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója
Több éve foglalkozik a drónok védelmi és polgári célú alkalmazásaival, valamint ezeknek a kisméretű repülő eszközöknek a biztonsági kihívásaival. Molnár Zsolt hosszú évekig a Katonai Felderítő Hivatalnál, valamint a jogutód Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál teljesített hivatásos katonai szolgálatot hazai és missziós környezetben egyaránt. Ez alatt számos tapasztalatot szerzett a Honvédelmi és a Rendvédelmi ágazat működésével, a területek speciális szakmai igényeivel kapcsolatban. Védelmi területen, valamint a drónos fejlesztések és alkalmazások során szerzett tapasztalatait szakértőként hasznosítja a drónokhoz kapcsolódó biztonsági kockázatok felmérésében, illetve kezelésében is.
Szakemberként és vállalkozóként mind a mai napig elkötelezett a Pilótanélküli légijárművek „élhető” és az iparági fejlődést támogató szabályozásának kialakításában, az iparági „minimumok” megteremtésében. Hisz abban, hogy a hazai drónos iparág fejlődését egy átgondolt stratégia mentén működtetett hazai ökoszisztéma biztosíthatja, amelynek eredményeként a hazai vállalkozások a nemzetközi piac versenyképes szereplői lehetnek.
ICT (Information and communications technology) – Lengyel Kálmán
Innobyte Informatikai Zrt. vezérigazgatója
A Budapesti Corvinus Egyetemen 2002-ben szerzett közgazdász diplomát vezetés-szervezés szakirányon. Tizenöt évet dolgozott ügyféloldali tanácsadóként, kezdetben oktatáskutatói és fejlesztő területen, később egy hazai tulajdonú vezetési és informatikai tanácsadói cégben.
2014 végén egy szoftverfejlesztő startup cég megalapításában vett részt, amelyben máig tulajdonos, és amelyet a kezdetek óta vezet.
A szakmai karrierútján foglalkozott köznevelési és felsőoktatási intézmények minőség- és hatékonyságfejlesztésével, részt vett az EU csatlakozásunkat megelőző Pályázati Előkészítési Alap minőségbiztosításában, később az országos oktatásinformatikai és foglalkoztatáspolitikai rendszerek mellett látott el szakértői feladatokat. Informatikai tanácsadóként nagyobb közigazgatási projekteken dolgozott üzleti elemzőként, informatikai szakértőként.
Eddigi pályája során a legnagyobb kihívás az INNObyte megalapítása és kialakítása volt. Tulajdonostársaival megmutatta, hogyan lehet elérni az alapoktól egy kétszáz család megélhetését biztosító cégig, amely Magyarország egyik meghatározó térinformatikai, telekommunikációs és agrárinformatikai szoftverfejlesztő szakértelmét tudhatja magáénak.
Szakmai érdeklődése leginkább a nagytömegű adatok és azok kezelése, a gépi tanulás, illetve a különböző informatikai rendszerek összekapcsolására terjed ki.
A drónokkal kapcsolatos világ alapvetően a térinformatika, agrárium és az egészségügy kapcsán keltette fel az érdeklődését, főleg a kapcsolódó informatikai rendszereken keresztül.
FORGALOMIRÁNYÍTÁS – Tóth László
HungaroControl Zrt. vezérigazgatója
Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, majd több mint 25 évet töltött el a pénzügyi szektorban. Széleskörű ismereteit a Citibanknál szerezte Budapesten és Londonban. Karrierje során dolgozott a treasury control, a piaci kockázatkezelés, illetve a vállalatfinanszírozás területein, míg legutóbb a vállalati és befektetési banki üzletág helyi, valamint regionális vezetője volt.
Megalakulása óta vezérigazgató-helyettese a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs (NVII) Zrt.-nek, 2021 decembere óta vezérigazgatóként irányítja a hazai légi közlekedés biztonságáért felelős HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. munkáját.
A dróniparágra a jövő gazdaságának egyik húzóágazataként tekint, ezért kiemelkedő szerepet tulajdonít a pilóta nélküli légi járművekhez kapcsolódó kutatás-fejlesztésnek, illetőleg a drónok biztonságos forgalommenedzsmentjét elősegítő innovációs tevékenységeknek.
EGYETEMEK – Dr. Szalay Zsolt, PhD
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépjárműtechnológia Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docens és a ZalaZONE, az egyedülálló magyar autonóm jármű tesztpálya kutatási és innovációs vezetője
Villamosmérnök (M.Sc.) és közgazdász (M.Sc.) végzettséggel rendelkezik, Ph.D. fokozatát 2002-ben szerezte a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán. 2009 óta a Magyar Mérnökakadémia tagja.
Kutatási területei közé tartozik többek között az összekapcsolt és autonóm járművek intelligens rendszerei, a magasan automatizált és autonóm járművek tesztelése és validációja, továbbá az autóipari kommunikációs rendszerek, járművek kiberbiztonsági vizsgálata.
A DroneMotive Koalíció egyik ötletgazdája és kidolgozója, mely unikális tesztelési, képzési és minősítési környezetet hoz létre a ZalaZONE-hoz kapcsolódóan, összekötve a drónok világát a földfelszíni autonóm környezettel.
FELHASZNÁLÓI OLDAL – Firbás György
A DJN Kft. logisztikai szakértője. Logisztikus, az Európai Logisztikai Szövetség szenior logisztikusa
Immár 19 éve foglalkozik logisztikai fejlesztésekkel. Fő foglalkozási területe a közlekedéslogisztikai és infrastrukturális fejlesztések, elsősorban a szállítmányozáshoz, a vasúthoz és a repüléshez kapcsolódó fejlesztések. A Brit Columbiai Egyetemen végzett Kanadában, majd tudását Hazánkban, Ausztriában, Hollandiában és az Egyesült Államokban gyarapította.
Firbás György a Külgazdasági- és Külügyminisztérium szerződött szakértője, feladata a vidéki repülőterek fejlesztésének stratégiája, felmérése és előkészítése.
2018 óta a Digitális Jólét Nonprofit Kft. logisztikai vezető szakértője. Csapatával elkészítette Magyarország Logisztikai Akciótervét és 2020-ban, a járvány kitörése után, a Veszélyhelyzeti Logisztikai Stratégiát. Jelenleg futó szakmai kapcsolatai, a HIPA, a KKM és a DJN kft. mellett, stratégiai tanácsadói pozíciót tölt be számos európai, versenyszférában működő logisztikai cégnél.
Firbás György egész szakmai pályafutását végig kísérte a repülés. A logisztikai fejlesztés területén számos évet töltött el a légi-áruszállítás fejlesztésében, a csatlakozó repülőtéri infrastruktúrák fejlesztésében, dolgozott helikoptergyárban, majd részt vett légi iparági projektek előkészítésében, a nemzetközi pilótaképzés Magyarországra telepítésében. Jelenleg is a vidéki repülőterek fejlesztési stratégiáján dolgozik. A repüléshez való kötődése, szeretete örök, a Drón Koalícióban elsősorban a drónok logisztikai célú felhasználási projektjeiben tud és szeretne együttműködni a legmagasabb szinten.
VÉDELEM – Dr. Sabjanics István ny. r. dandártábornok PhD
A Belügyminisztérium tudománystratégiai vezető koordinátora, a Belügyi Tudományos Tanács elnök által felkért tagja, titkára
Tanulmányait a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Rendőrtiszti Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetemen végezte. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett 2001. évben PhD fokozatot Multidiszciplináris műszaki tudományok területén, a „Kompetencia alapú távoktatásos képzés a biztonságszervezés területén” c. értékezésével.
Tudományos-szakmai életútja több ponton kötődött, kötődik a biztonság megtartásához, megteremtéséhez. Országos rendőri vezetői beosztásában számos a gyakorlati életet meghatározó technikai innovációt vezetett be a szervezet működésébe.
Kezdeményezésére a Belügyi Tudományos Tanács keretein belül alakult meg a Mesterséges Intelligencia és a Digitális Biztonságtudatosság Munkacsoport.
A Belügyi Tudományos Tanács és a Doktoranduszok Országos Szövetsége által alapított, Scientia et Securitas tudományos online folyóirat felelős szerkesztője. A folyóirat kiemelt küldetése a biztonság multidiszciplináris megközelítésben történt tárgyalása.
Tekintettel arra, hogy a belügyi szervek is felismerték a drón iparág hozzáadott értékét, érdekeltek a drónok fejlődésében, felhasználásában kiemelt célja a pilóta nélküli légijárművek alkalmazásának elősegítése a belügyi ágazatban.
AGRÁR – Dr. Zalai Mihály
egyetemi docens/ Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem; Növényvédelmi Intézet; Integrált Növényvédelmi Tanszék
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Növényvédelmi Intézetének docense. 1983-ban született Orosházán. Agrármérnöki, valamint Növényvédelmi Mérnöki diplomáját, valamint Növénytudományi Doktori fokozatát a Szent István Egyetemen szerezte 2006-ban, illetve 2011-ben.
Egyetemi oktatási-kutatási tevékenysége kitér a növényvédelem és az ahhoz kapcsolódó biológiai tudományok, valamint digitális eszközrendszerek megismerésére, fejlesztésére. Oktatási tevékenységének részeként 138 fő végzett hallgató szak- illetve diplomadolgozatának témavezetője; gyomismereti- és gyomszabályozási tárgyak tárgyfelelőse és oktatója; a gödöllői növényorvos mesterképzésben és precíziós gazdálkodás szakirányú továbbképzésben a Precíziós növényvédelem és Digitális növényvédelem tárgyak kidolgozója és oktatója. A MATE drón munkacsoport tagja. Kutatási területei között olyan aktuális témák állnak, mind a parlagfű visszaszorítás agronómiai lehetőségei, a klíma változás és a vetésforgó rendszerek összefüggései, valamint az elsők között van, aki permetező drónok hazai adaptálásának és lehetőségeivel foglalkozik, illetve a dróntechnológia meghonosítása érdekében az agrárdigitalizáció feltételrendszerének kialakítására fektetett hangsúlyt. Növényvédelmi drónokra alapozott egyetemi kutatási tevékenysége 2017 óta felöleli a növényegyed- és növényállomány monitoringot, és az ISM Technology Kft. alapítójaként a kijuttató eszközök felhasználhatósági lehetőségeinek feltárását, a kijuttatási rendszerek kialakítását, a peszticidek biológiai hatékonyság vizsgálatát, és a kijuttató személyzet szakmai felkészítésének alapot adó 08884003 számú Növényvédelmi drónpilóta szakképesítés programkövetelmény kidolgozását. A Magyar Drón Koalíció munkáját annak megalakulása óta az Oktatási és Tesztkörnyezet Munkacsoport tagjaként segíti.