Események
Brüsszeli magyar nagykövetség, elnöki látogatás, bemutató
A „Hungarian-Belgian Electromobility and Alternative Drive Systems Forum” keretein belül Dr. Rohács Dániel elnök úr előadást tartott Belgium Magyar Nagykövetségén. Felszólalásában ismertette a nemzetközi közönségnek a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) szervezeti felépítését, a koalíció 2021-es megalakulás óta eltelt időszakban végzett tevékenységét, elért eredményeit, illetve a drón ökoszisztémával egybeköthető szinergiákat. A konferencia kiváló lehetőségnek bizonyult az MDK nemzetközi kapcsolatépítésére, hiszen több európai cég érdeklődését is felkeltette a koalíció munkája. Ennek szemléletes példája a Magyarországi Drón Koalíció és ID2Move között létrejött együttműködési megállapodás. Az ID2Move a pilóta nélküli autonóm rendszerek és drónok kiválósági központja (földi, levegő, víz), Európa legjobban felszerelt és legváltozatosabb beltéri/kültéri tesztzónáival. Székhelyük Nivelles, Belgium. Fő profiljuk a műszaki és üzleti infrastruktúra biztosítása, úgymint irodák és tárgyalók, coaching, prototípus labor, hálózati események, a nemzetközi hálózat működtetése. Az MDK-val közös munka célja az egyes kutatási projektekben való együttműködés, és egymás szolgáltatásainak a kiegészítése. Az együttműködés keretében megállapodtak a két fél közötti dróntechnológiai tudástranszferéről, az infrastruktúra kölcsönös alkalmazásáról (tesztelési lehetőség biztosítása) és a drón ökoszisztémát érintő jogalkotási javaslatok közös kidolgozásáról is.

Infotér Konferencia
Az Infotér Konferencia a hazai IT iparág legnagyobb éves seregszemléje, ahol a drónok témái is napirendre kerülnek. Az idei konferencián a 4 Koalíció elnevezésű kerekasztal beszélgetésen Drotár István szakmai vezető képviselte a Magyarországi Drón Koalíciót.

IV. ZalaZONE Innovációs Nap
2022, szeptember 30-án rendezték meg a IV. ZalaZone Innovációs Nap részeként a Magyarországi Drón Koalíció Szakmai napját, ahol az autonóm közlekedés, valamint a drónok kutatás-fejlesztésének eredményei és legújabb irányai kerültek előtérbe. Az Innovációs Nap rendezvény – amelyet minden év őszén tartanak a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán – fő célja a stratégiai akadémiai partnerek egyetemi kutatásainak bemutatása, az innovációs ökoszisztéma erősítése, valamint az érintett szereplők közötti tapasztalatcsere lehetőségének megteremtése. Dr. habil. Rohács Dániel, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke előadásában bemutatta az általa vezetett szervezetet, megjegyezve, hogy az 2021-ben jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a helyi ökoszisztémát és létrehozza Magyarország drón stratégiáját. Jelezte, hogy mostanra átfogó iparági stratégia született egy támogató keretrendszerrel, így nemzetgazdasági szinten várható a versenyképesség növekedése. Mivel a technológia „rohamtempóban” fejlődik, a jogi és a társadalmi szabályozásnak is lépést kell tartania ezzel – hívta fel a figyelmet.
Tovább
IV. Drón Summit és Expo
Immár negyedik alkalommal rendezték meg a hazai dróniparág egyik legfontosabb szakmai eseményét, a Drón Summit és Expo-t a HungaroControl, a Közlekedéstudományi Intézet, a Neumann Technológia Platform és a Magyarországi Drón Koalíció szervezésében. A tanácskozás előadásai arra kívántak rávilágítani, hogy mennyire nélkülözhetetlen a technológiai fejlesztések szerepe a drónökoszisztémában. Dr. habil. Rohács Dániel, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a létrejött drón-ökoszisztéma már 133 koalíciós tagból áll. A drónpiac potenciális hazai GDP-növelő hatása 280 milliárd forint lehet, a potenciálisan új munkahelyek száma pedig közel 18 ezer – ismertette.
Tovább
2022 Drone Racing World Cup Hungary, Magyar Drón Világkupa futam
Magyarországon első alkalommal került megrendezésre 2022. szeptember 16-18. között a „2022 Drone Racing World Cup Hungary” nemzetközi multirotoros gyorsasági FPV drónverseny. A magyarországi világkupa futam kiemelt európai futamnak minősült. A számos nemzetet felvonultató, közel 60 csapat alkotta mezőnyben az európai élvonal pilótáit is üdvözölhették a szervezők. A ZalaZONE világkupa futam egyben a Drone Racing Hungary, azaz a magyar bajnokság zárófutama is volt, így kettős díjátadást láthatták a nézők. A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya területén lévő ún. „Egyetemi pálya” úgy került kialakításra, hogy alkalmas legyen drónversenyek biztonságos lebonyolítására nagy számú nézőközönség előtt. A 2022 Drone Racing World Cup Hungary a lausanne-i székhelyű Fédération Aéronautique Internationale (FAI) hivatalos nemzetközi versenynaptárába is bekerült. A nemzetközi verseny hazai szervezőbizottságában az alábbi szervezetek szerepelnek: Edutus Egyetem, Magyarországi Drón és Multirotoros Egyesület, ZalaZone, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), Digitális Jólét Nonprofit Kft., Neumann János Közhasznú Kft. és a Magyarországi Drón Koalíció.
Tovább